Szentes Város
Gondozási Központja
Aktuális Rólunk Kiadványaink Szolgáltatásaink Telephelyeink Rendezvényeink Büszkeségfal Galéria Letöltések ElérhetőségeinkAktuális étlap

Aktuális híreink

Balatoni Kirándulás

Négy szép nap!
(Fonyódon járt a II. sz. Idősek klubja)

Fonyódon voltunk a Wellnes-Med Hotel Balaton-ban.4 nap három éjszaka. Ez a feledhetetlen kirándulás minden eddigi kirándulást felülmúlt.

A hosszú vonatozás a három átszállás nagyon elfárasztotta a 14 fős csapatot, de mindez feledtette a szállodai fogadtatás, ami a híreszteléssekkel ellentétben nagyon jó volt. A személyzet szeretettel fogadta a megérkező csapatot. Két ágyas szobákat kaptunk. Rövid pihenő után felfrissülésre levonultunk a fürdőbe, ahol élménymedence, két féle szauna, jakuzzi várt bennünket. Vacsoráig gyorsan elrepült az idő. A nagyon finom vacsora háromfogásos volt. Ezután a társalgóban megbeszéltük az élményeket és a másnapi programot.

A második nap reggeli után (svéd asztalos reggeli) kimentünk a híres fonyódi piacot megnézni. Nagyon érdekes volt a hatalmas piac a tarka tömeg, a sok-sokárú, árus, a soknyelvű vásárló és turista. Mi is körbejártunk, ki-ki vásárolgathatott is. Megint jól elfáradtunk, de megérte a sok szép látnivaló miatt is. (pedig az árusok azt mondták ez még nem is az igazi, majd a főszezonban). A „haza” érkezés után rövid pihenő és a kedvező időjárás miatt a szálloda üvegtornyában körbeforogva gyönyörködhettünk a kilátásban. Délután pedig a szállodától kapott fürdőköpenyben ismét mentünk wellnessezni.

Különben a szobákban mindent megtalál a vendég. (az előző kirándulásokhoz képest úri módra pihentünk. A remek ellátás miatt a svédasztalos reggeli a háromfogásos vacsora megtette a hatását én bizony még híztam is! (hátha még nem kellett volna olyan sokat lépcsőzni)

A harmadik nap szép reggelre ébredtünk. Egy-egy kupica pálinka után jól bereggelizve irány a hajóállomás, áthajókáztunk Badacsonyba. Szétnéztünk a butikokba, majd hegyi taxival felvitettük magunkat a hegyre. Egy helyen megpihenve megkóstoltuk a hegylevét, a híres kéknyelűt. Akadt, aki felment a csúcsra a többiek lesétáltak az Imre pincészetig. A tulajdonos megmutatta a pincéjét, közben a csoport többi tagjai is megérkeztek és a finom boroktól dalra is fakadtunk. A megkóstolt borokból be is vásároltunk, mivel a bort kár lett volna úgy dicsérni másoknak, hogy nem hozunk haza belőle. A visszaérkezés után ma sem maradhatott ki a wellness. Vacsora után a társalgóban még borozgattunk egy kicsit az élményekről, és a hazautazásról beszélve. Megállapítottuk, hogy ilyen ellátásban még sohasem volt részünk!

Nagyon szép helyen voltunk, nagyon-nagyon jó volt az ellátás, a bőséges ételek, az alkalmazottak kedvessége feledhetetlen.

De a köszönet nem csak nekik jár, hanem a mi kedves Edókánknak és Marcsikánknak is, hatalmas nagy köszönet és hála amit értünk tettek, fáradtak, intézkedtek, gondoskodtak rólunk, hogy egy életre szóló élményben legyen részünk!

Én a magam nevében, de azt hiszem mindannyiunk nevében köszönöm ezt a gyönyörű négy napot!

Köszönöm- köszönjük, köszönjük!!!

Szentes, 2018. 06. 10.                                                                                                 Dobrai Ferenc

Ui: Búcsúzáskor az igazgató Dr. úr is beállt közénk közös képre. Ez is szép volt.

 

Lap tetejére

Ivó nap

Az anyák ünneplése után megünnepeltük a férfiakat is, akik nélkül nem lehet élni, azonban sokszor velük sem.
Ezen alkalomból rotyogott a bogrács, míg minket a Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatos diákjai szórakoztattak.
Szívbemarkoló éneket hallhattunk, vidám és keserédes verseket és monológokat. Végezetül egy szituációs gyakorlatot melyben három teljesen különböző jellem ragad a liftben.
Ezúton is köszönjük az előadást.
Ünnepeljük a szent és sérthetetlen férfiakat, akik mindenre képesek, bár néha a zokni az ágy alól kandikál ki.

 

Lap tetejére

Anyák napi ünnepség

Az anyák szentek és sérthetetlenek, mindenki hősei.
Hiába lettünk már azóta nagymamák és nagypapák, az anyukánkra mindig is szeretettel és örömmel fogunk gondolni.
Ezért is emlékeztünk meg mi is róluk, a jövő nemzedék apró tagjaival, akiknek ezúton is köszönjük a csodás szereplést.

Lap tetejére

Versmondó verseny 

Jégtörő Mátyás napjára időzítettük a farsangi mulatságunkat. 

Lázas készülődés előzte meg a nagy eseményt. Szupermen megkettőzve jelent meg a színen, így varázserejének hatására 19 klubtagunkra került jelmez. Bemutatkozó versel, tánccal léptek színpadra. Először a nyuszi és a kutya megromlott kapcsolatának történetébe nyerhettünk betekintést. Ezt követően megjelent a menny és a pokol képviselője, a szürke egérkék, és a cicus is képviseltette magát. A négyszögletű kerek erdő lakói közül eljött hozzánk a maci és a nyuszi. A sűrű- sötét erdőben futott össze Piroska a farkassal. János vitéz című darabból eljöttek a banyák, akik hatalmas táncos mulatságot csaptak. Szintén táncra perdültek a sátorozó cigányok is. 

Mivel Jégtörő Mátyás reggel nem talált jeget, úgy gondoltuk a Tavasztündérre mindenképpen szükségünk lesz a hosszú, hideg tél elűzéséhez. A Tavaszi szél című dal eléneklésével varázsoltuk elő a Tavasztündért, aki versbe foglalva biztosított bennünket a jó idő megérkezéséről.

A jelmezesek sorát a két kőkorszaki szaki és hites társai zárták. Bepillantást engedtek a mindennapi életük történéseibe.

Az elmaradhatatlan farsangi fánk elfogyasztása és a tombolasorsolás után jókedvűen zártuk a napot.

 

Lap tetejére

Farsang a II. sz. Idősek Klubjában 

Jégtörő Mátyás napjára időzítettük a farsangi mulatságunkat. 

Lázas készülődés előzte meg a nagy eseményt. Szupermen megkettőzve jelent meg a színen, így varázserejének hatására 19 klubtagunkra került jelmez. Bemutatkozó versel, tánccal léptek színpadra. Először a nyuszi és a kutya megromlott kapcsolatának történetébe nyerhettünk betekintést. Ezt követően megjelent a menny és a pokol képviselője, a szürke egérkék, és a cicus is képviseltette magát. A négyszögletű kerek erdő lakói közül eljött hozzánk a maci és a nyuszi. A sűrű- sötét erdőben futott össze Piroska a farkassal. János vitéz című darabból eljöttek a banyák, akik hatalmas táncos mulatságot csaptak. Szintén táncra perdültek a sátorozó cigányok is. 

Mivel Jégtörő Mátyás reggel nem talált jeget, úgy gondoltuk a Tavasztündérre mindenképpen szükségünk lesz a hosszú, hideg tél elűzéséhez. A Tavaszi szél című dal eléneklésével varázsoltuk elő a Tavasztündért, aki versbe foglalva biztosított bennünket a jó idő megérkezéséről.

A jelmezesek sorát a két kőkorszaki szaki és hites társai zárták. Bepillantást engedtek a mindennapi életük történéseibe.

Az elmaradhatatlan farsangi fánk elfogyasztása és a tombolasorsolás után jókedvűen zártuk a napot.

 

 

Lap tetejére

Laci bácsi 103 éves lett

Szentes történetének talán legidősebb emberét ünnepelhettük tegnap. 
Palotás László Máramarosszigeten született 1914. március 16-án. Tovább nem meséljük, hiszen már mindenki ismeri Laci bácsi történetét. 
Kedves klubtagunk korát meghazudtolva hegedült és énekelt nekünk. Még vitába is bonyolódott dr. Demeter Attila alpolgármester úrral, aki az Önkormányzat nevében egy üveg borral köszöntötte Laci bácsit. 
Laci bácsi azonban mindenki okulására elmondta a kedves megjelenteknek, hogy ő bizony nagyon vigyáz az egészségére szigorú diétás étrendet fogyaszt és tornában gazdag életet él. Így bort és csokoládét sem fogyaszt. És nekünk sem szívesen adja oda, hisz ez mindenkinek méreg. 
Ennek az életmódnak köszönheti, hogy a születésnapjára sem kerekesszékkel érkezett, hanem szépen besétált. 
A tortát gond nélkül elfújta és a gratulálókat is örömmel és vidáman fogadta. 
Arra sem volt rest, hogy egy nyugdíjas kollégánknak megjegyezze, hogy bizony igen megöregedett. 
De mi Laci bácsit így szeretjük és reméljük még sok születésnapját ünnepelhetjük meg.

 

 

Lap tetejére

Tavaszi zsongás

Tavasszal minden és mindenki kinyílni és virágozni kezd. 
Zsong bong a tavasz körülöttünk. 
Frissen vidáman megünnepeltük, hogy vége a borongós hideg télnek és végre a nap felé fordíthatjuk arcunkat. 
Kedves versekkel köszöntöttük az új évszakot és természetesen közösen elénekeltük a Tavaszi szél vizet áraszt című kedves népdalunkat is.
Tavasztündérek módjára körbezsongtuk magunkat és egymást.

 

Lap tetejére

Farsang az I. sz. Idősek Klubjában

Minden telephelyünkön vidám farsangi mulatsággal űztük el a telet. Igaz a jó idő még várat magára, de a boldogságunk határtalan volt az ünnepségen. 

Vidám kórusunk nyitotta az ünnepségünket, majd megtekinthettük Csáki Anna és Vas Gyula Andrásné előadásában az úriasszony és a parasztasszony találkozását a buszmegállóban, mely igencsak komikusra sikeredett. 

És hát valóban a paraszti leleményesség határtalan tud lenni.

Az ünneplésnek egyedül Jóska nem örülhetett akit fakanállal kergetett a kedves felesége és a vita hevében egészen hazáig kergették egymást.

Lap tetejére

Farsangi Ünnepség

Szerintünk már mindenkinek elege van a borongós hideg télből, így a hagyományokat felelevenítve Farsanggal próbáljuk elűzni a telet!

A Hármas idősek klubjában rengeteg nevetéssel, tánccal és természetesen Farsangi fánkkal ünnepeltük a mulatságot!

Volt komédia, melyben a nagykézitáskából előkerült a kiskézitáska melyből előkerült a jegy....majd a nagykézitáskába visszakerült a kiskézitáska.....a nagykézitáskából újra előkerült a kiskézitáska....egészen addig még a kedves utasok bele nem őrültek....

Egy kedves klubtagunk előadott egy mindennapi jelenetet, melyben próbálta elhitetni a feleségével, hogy ő bizony nem szereti sem a sört, sem a pálinkát, a boriskát sem, csak a kedves feleséget, kinek fényes nappal még a csillagokat is lehozná az égről....bár az előtte álló üvegek bizony nem ezt igazolják. 

Végül mindenki dalra fakadt és bizony elsírták, hogy az elmúlt húsz év alatt jaj de tönkre mentek...mert a nézését meg a járását, csípőjének a ringását, a térdének kopását egy kontóért sem adnám....és bizony mi sem adnánk a klubtagjainkat még száz aranyért sem.

Lap tetejére

SZeVASZ Fellépése

Az elmúlt héten hosszú várakozás várakozás után fellépett nálunk a Szentes Város Amatőr Színkör társulata az I. és a II. számú Idősek Klubjában. 

A vidám színdarabot hangos nevetéssel és sok-sok tapssal jutalmazták az idősek. 

Ezúton is szeretnénk megköszönni a színvonalas előadásukat és reméljük, hogy még örömünk lesz az előadásukban!

Lap tetejére

Karácsonyi Ünnepség

Karácsonyi Ünnepséget tartottunk a Dózsa György utcai III. sz. Idősek Klubjában, melynek köszöntő beszédét Szirbik Imre Polgármester Úr tartotta.

A kedves megnyitó után a kis manó óvodások hoztak vidámságot a dalaikkal és a hangszereikkel. 

Meghatódva a gyermekek dalaitól, a mi kis időseink is énekeltek nekünk. 
Gyönyörű karácsonyi dalokat énekeltek és emlékeztek meg a karácsony szép üzenetéről, egymás szeretetéről és azokról akik nem lehetnek itt velünk.

Az ünnepség végén az időseink karácsonyi csomagot kaptak, melyet ezúton is szeretnénk megköszönni a Református Egyháznak!

Lap tetejére

Kései Szüret

Kései, de annál vidámabb és élettel telibb volt a III. sz. Idősek Klubjában a szüreti ünnep.

A kedves ellátottak verssel köszöntöttek minket, majd az I. sz. Idősek Klubjának énekkara vendégszerepelt, majd a II. sz. Idősek Klubja szeretet táncát tekinthettük meg. 

Vidám nótázással zárta az előadást a III. sz. Idősek Klubja ellátottai és gondozónői. 

Sok szőlő, sok sütemény és még több csirkés pörkölt került a tányérba. 

Köszönjük mindenkinek a remek napot.

Lap tetejére

Szüreti Ünnepség

Idén ismét előkerült a vén morgós szalma házaspárunk akik sem együtt sem de egymás nélkül sem tudnának élni...főleg mert el sem tudnának sétálni. József és Sára vagy Mihály és Róza...eltartott egy darabig mire kitaláltuk hogyan is neveztük el őket. De a lényeg az volt, hogyha szüret akkor nekik is itt kell ülni és várni a szüreti ünnepségre érkező vendégeinket. 

Csodásan díszített asztal és rengeteg szőlő várta az ellátottainkat. 

Házi kórusunk megint kitett magáért. 

Majd két kedves klub tagunk a Mariska és Juliska paródiát adta elő nekünk. Melyből kiderült hogy a kutya szereti a postást, a fájó fog a pálinkát, de a legjobb ha az urunk nincs itthon. 



A vidám előadás után Bagi Ferenc hozta el kedves kis táncosait, akik igazán kitettek magukért. 
Ezúton is szeretnénk megköszönni nekik az előadást. 

Szüret tavaly is volt, idén is és ha minden igaz jövőre is lesz, természetesen Gézával és Máriával (talán) ?!

 

Lap tetejére

Idősek napja a I. sz. Idősek Klubjában

Az idősek hete alkalmából egész héten programokkal és szórakozási lehetőségekkel várták az I. sz. Idősek Klubja dolgozói az ellátottaikat. 

Volt részünk kerti kiülő átadásában, Ki mit Tud vetélkedőben, de Kormányhivatali előadást is hallgathattak az ellátottaink.

Szombaton az Idősek Napi ünnepséggel zártuk a hetet. A rendezvényen Szirbik Imre polgármester úr mondott köszöntő beszédet, majd meghallgathattuk Palotás Lászlót aki hegedült és énekelt nekünk fiatalokat megszégyenítő tehetségével. (Palotás László 102. éves már és aktívan készül a 103. születésnapjára).

Felléptek az Idősek Klubjába járó kedves kis időseink is, valamint a dolgozóink is műsorral kedveskedtek az ellátottaknak. A Deák Ferenc Általános Iskola énekkara is elkápráztatott minket.

A vidám előadások után a gondozónőink ajándékkal kedveskedtek az időseiknek. Mely ajándék elkészítésében a Füsti cukrászda működött közre, melyet itt is szeretnénk megköszönni. 

Puskásné Halál Ágnes intézményvezetőnk köszöntötte a volt dolgozóinkat is, akik immár nyugdíjasként élvezték a műsort. Valamint külön köszönetet mondott azoknak az ellátottaknak, akik aktívan segítik a klub vidám és zavartalan működését. 

A kedves műsorok után finom ebéd és igazi házi sütemények adtak még nagyobb örömet, melyekhez jó szokás szerint szólt a nóta is.

 

 

Lap tetejére

Idősek napja a III. sz. Idősek Klubjában

Az idősek hete alkalmából a mi gondozónőink is megünnepelték az időseiket.

Kedves szavakkal Szirbik Imre polgármester úr nyitotta meg az ünnepséget. Paulovics Tamás
verssel köszöntötte az időseinket. 

A Rákóczi Ferenc utcai óvoda gyermekei vidám hangulatot hoztak kedves táncukkal és énekükkel. A szép énekek sorát a Deák Ferenc Általános Iskola énekkara folytatta, akik elkápráztattak bennünk gyönyörű énekükkel. 

A sort a mi kedves időseink zárták, akik énekeltek és verset mondtak nekünk. 

A szép ünnepséget lezárta a finom házi koszt és sütemény, melyet a gondozónőink készítettek.

 

Lap tetejére

Ki Mit Tud?!

Kistérségi Ki Mit Tudot szerveztek az I. sz. Idősek Klubja dolgozói. 

A vetélkedőbe nagy hévvel és lelkesedéssel vetette bele magát a telephelyeink ellátottai, a fábiánsebestyéni idősek otthona ellátottai, a Sipos Ferenc Parkerdő otthon lakói, a Református Idősek Otthona ellátottai, és a Csongrádi Aranysziget Otthon Ellátottai. 

A versenyen mindenki sikerrel szerepelt, senki nem ment haza üres kézzel.

Élményekkel és díjakkal mentek haza a szereplők, mi pedig rengeteg vidám élménnyel lettünk gazdagabbak. Hallottunk verseket, láthattunk mini színdarabokat, tánc előadását, énekkari előadást valamint jóga bemutatót is. 

A résztvevőknek köszönjük a fellépéseket és reméljük, hogy jövőre is mindenkit viszontlátunk.

Lap tetejére

Őszköszöntő csirke party

Hivatalosan és hívatlanul is beköszöntött az ősz. A Közösségi És Nappali Pszichiátria-i ellátás dolgozói és ellátottai is észre vették. Azonban búsulás helyett Ady és Petőfi versekkel, viccekkel és isteni finom csirkés tarhonyával ünnepeltek. 

Ady Endre: Párisban járt az ősz

Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.

Lap tetejére